A digitális technológia robbanásszerű fejlődése önmagában is jelentős kihívást jelent a vállalatok számára – nem csupán annak nyomon követése, hanem az ezzel való lépéstartás is egyre összetettebb feladat. A mesterséges intelligencia térnyerése tovább gyorsítja ezt a folyamatot, amely nemcsak a technológiai megoldásokat nem alkalmazó cégek számára jelent versenyhátrányt, hanem azoknak is, amelyek aktív szereplői az iparágnak.
Magyarország történelmi és piaci adottságai miatt különösen összetett helyzetben van, ezért hisszük, hogy a technológiai innováció mellett a társadalmi és szervezeti innováció is kulcsfontosságú ahhoz, hogy lépést tarthassunk a világ élvonalával.
Hiszünk a közösség erejében, az összefogásban rejlő lehetőségekben, és abban, hogy a vállalatok együttműködése teremtheti meg a fenntartható fejlődés alapjait.
Ezért jött létre az AI Bridge – hogy hidat építsen az elvárások és lehetőségek között, összekapcsolja a piaci szereplőket, és támogassa a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazását a hazai vállalatok számára.
Az Ipar 5.0 felé történő átmenetet a generatív AI elősegíti és gyorsítja. Ahhoz, hogy ez a váltás fokozatos és strukturált legyen, szükség van egy holisztikus üzletfejlesztési megközelítésre, valamint a klasszikus mesterséges intelligencia módszerek kombinálására.
Az AI Bridge áthidalja az üzleti igények és a megvalósítható technológiai megoldások közötti szakadékot. Összekapcsoljuk a megfelelő szakértelmet és erőforrásokat, hogy minden vállalati terület hatékony támogatást kapjon, és a teljes automatizáció gördülékenyen valósuljon meg.
Gyakori kérdések:
Milyen AI megoldások a legjobbak számomra?
Minden vállalat esetében egyedileg kell meghatározni, hogy mikor és milyen üzleti folyamatok támogatására érdemes AI-technológiát bevezetni, figyelembe véve a kapcsolódó költségeket és a jogszabályi elvárásokat is. Emellett elengedhetetlen annak felmérése, hogy az AI által nyújtott előnyök valódi gazdasági hasznot eredményeznek-e, és milyen megtérülési rátával (ROI) számolhatunk a fejlesztés után.
Mennyibe kerül?
Az AI-fejlesztések költsége széles skálán mozog, mivel nagyban függ a szükséges szakértelemtől, a fejlesztési erőforrásoktól, valamint a rendszer hosszú távú fenntartási igényeitől. Az utóbbi magában foglalhatja a szoftveres karbantartást, rendszerhasználati költségeket és szerverköltségeket is. A kiszámíthatóság érdekében gyakran javasoljuk a lépcsőzetes, sávozott árazást, amely lehetővé teszi az AI-fejlesztések fokozatos bevezetését. Ez nemcsak költséghatékonyabb megközelítést biztosít, hanem segít az adatalapú megoldások hatékonyságának és üzleti értékének folyamatos értékelésében is.
Hogyan történik az AI bevezetése?
Az AI bevezetése általában több fázisból álló folyamat, amelynek hossza és összetettsége függ a fejlesztés méretétől, az adatok minőségétől és felhasználhatóságától, valamint attól, hogy mely vállalati funkciók érintettek benne. A folyamat általában egy kezdeti konzultációval indul, amelynek célja a lehetőségek feltárása és a szervezet működésének megértése. Ezt követi egy felmérés, amely segít azonosítani, hogy hol és milyen módon lehet mesterséges intelligencia-alapú megoldásokat alkalmazni és fejleszteni. A következő lépésben, az ügyféllel történő egyeztetések alapján, meghatározhatók azok a szegmensek, ahol az automatizálási lehetőségek a legnagyobb értéket teremthetik. Ez a szakasz gyakran modellezéssel és elemzésekkel jár, amelyek eredményeként kialakul a szervezet egyedi AI-stratégiája. A fejlesztési szakasz során a terv gyakorlati megvalósítása történik, beleértve az AI-rendszerek integrációját és a végpontok összekapcsolását. Az implementáció után pedig elengedhetetlen a folyamatos támogatás és rendszerkarbantartás, hogy az AI-megoldások hosszú távon is hatékonyan működjenek. Amennyiben abevezetendő AI-megoldás egy jól körülhatárolható, célorientált feladatra irányul, és rendelkezésre áll egy részletes fejlesztői specifikáció, akkor a folyamat egyes szakaszai jelentősen lerövidülhetnek. Ebben az esetben a megvalósítási fázis gyorsabban elérhető, mivel az előzetes elemzési és tervezési lépések egyszerűsödnek, és a fejlesztés fókuszáltabbá válik.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Funkcionális sütik
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.